Wednesday 8 April 2009

Gondolatok tomkelege...



Tegnap ejfel utan jutottam agyba, hulla faradtan, mert addig a kepeinket rendezgettem, hogy vegre ezen is tullegyek es nem akartam a fenyes napbol (es az anyu idejebol) ellopni erre 2-3 orat, ezert inkabb ejjel "dolgoztam"... :o)
Most rend van. Fenn vannak a kepek kozt a magyarorszagi kepek is meg az anyunak az elso nehany napja itt...
Akit erdekel:
Egyebkent mi jol vagyunk.
Kotunk es kezimunkazunk, ma ebedet is mi fozunk ketten, anyu evett polipot ketfelekeppen is es izlett neki, ugyhogy a Rudi elvesztette volna a fogadast, hogy az anyu ilyet nem fog enni... :o) Ugyhogy elvezzuk az elet apro oromeit, raadasul EGYUTT!!! :o)
Anyu szemei alol mar eltunt egy-ket ranc es nem is olyan karikasak, es az arcbore is kisimultabb! (Pedig nem nyomtunk ala Botox-ot!!!) :o)))
Tesommal is kommunikaltak a Skypeon tegnap, hogy azert az otthoni dolgokra is legyen ralatasunk, aztan volt a Rudi fodrasznal vegre es tegnap tettunk egy oriasi beke-setat! Azert beke-seta, mert a nagy nyugalom mar-mar "hangosnak" tunt neha!!! :o) Rudi kivitt minket reggel a szomszedos telepulesre es otthagyott, majd munka utan eljott ertunk... A koztes idoben mi: teaztunk, setaltunk, beszelgettunk (mert otthon maximum annyi volt koztunk a kommunikacio, hogy "Egyetek valamit!" (amikor este megjottunk hulla faradtan...) vagy "Joejszakat" es "Joreggelt"... Tok fura... Tiszta "holdkoros" allapot volt... Most erzem ugy, hogy vegre anyuval vagyok es beszelgetunk, pedig eddig is lattam (hebe-hoba) amig otthon voltunk, de most mas! Most 100% ANYU, nem csak 5%...
A szomszedok idokozben felhuztak meg egy emeletet, most csinaljak a tetot, es reggeltol zajonganak... Rudi szerint: nem baj, csak maradjon a tulaj ugyanaz (ugyanis a teraszrol lenezve a 4 haz kozul ami kozel van csak egyben lakik egy neni, a tobbiek csak nyaralok es ez igy jo, mert egesz evben nyugi van, nyaron meg nyuzsi, de akkor nalunk is...)
Tegnap este sokat agyaltam... (Meg ejfel utan is...) Rajottem arra, hogy kicsi porszem vagyok ebben a nagy vilagban, de erdekel a NAGY VILAG minden jojaval es szepsegevel! Felsoroltam fejben az osszes embert, aki otthon van (vagyis tavol tolem) es valami miatt fontos vagy tartozom annyival, hogy erdekeljen a sorsuk... A teljesseg igenye nelkul (es fontossagi sorrend nelkul, mert olyan nincs!) felsorolnek nehany nevet: M. Rita, H. Marcsi, B. Timi, D. Timi, T. Gabi, G. Erika, Cs. Orsi, P. Barbara, S. Dora, K. Mara neni, G. Marica, H. Kati, Gy. Petra, Sz. Zsuzsa, K. Zsuzsa, P. Zsuzsi, F. Zsuzsi, J. Szofia, H. Sladjana, K. Livia, V. Ilike, A. Gyorgyi, B. Eszter, T. Zita es meg nincs vege... Rajtuk kivul van a rokonsag, akiket most nem sorolnek plusz a szoros csalad (akik a leginkabb hatterbe szorulnak mindig sajnos...) plusz a remeny, hogy egy nap eljutunk egy kis erdei vagy toparti fahazba (vagy satorba akar!) kettesben es nem kell orat nezni es idore rohanni a megbeszelt helyekre... Azert vazolom most igy nevekkel, mert ha azt irom vagy mondom, hogy van vagy 20 ember, akiket jo lenne latni, mert kozuluk mind-mind mellettem alltak fontos idokben, nehez idokben vagy epp eletem egyes szakaszaiban, alberletekben, kollegiumokban, egyutt szenvedtunk es orultunk es bogtunk es nevettunk, az nem olyan valodi, mint igy, nev szerint... Na es sajat magam miatt is kellett egy ilyen kis leltar...
Aztan kiszallt az elet korhintajabol nehany ember, tobbe-kevesbe a sertodekenyebbek, akik nem ertettek, hogy pl. messze van a Balaton es Budapest is, amikor csak 10 napunk jut otthon lenni az elet egyeb feladatai miatt es most felek, mert megszakadni latszik egy lancszem egy olyan emberrel, aki viszont mar nem a "felszines" ismeros kategoria, es nem alszom rendesen, mert azon agyalok, hogy vajon ki lesz a kovetkezo??? Mit csinalok rosszul? Miert kell buntudatot ereznem, amikor teljesen logikus, hogy ennyi mindenkihez 10 nap alatt nem lehet eljutni??? Most azon torom a fejem (jo kis feladat, most, amikor 100% ANYUS napokat kellene elnem...), hogy vajon hol hibaztam es meg kell-e lepodnom majd azon, ha egyszer csak elkezdenek elpattanni a kotelekek masokkal is... Zuhanjak depibe, bogjek meg sokat vagy egyszeruen adjam fel a harcot azzal, hogy: "Nem szamit... Elmulik... Nincs erom hozza..." Az "elmulik" szo, nagyon erdekes... A volt nevelonenim (a Geczi teti) hivta fel ra a figyelmem, amikor ilyen-olyan gondokrol beszelgettunk... Egy pap bacsi mondta neki egyszer, amikor nagyon nehez idoszakon ment keresztul: "Nem baj. Elmulik!" :o( Hat igen... Mindig ezt mondtak regen, hogy ha majd sajat csaladja lesz az embernek, akkor az lesz a legfontosabb, de en azert szeretek hallani az ismerosokrol, baratokrol es orulok, ha meg tudom latogatni nehanyukat egy-egy hazautazas alkalmaval... :o( Ami mindig rovid es az eletben nem is minden alakul mindig ugy, ahogy megalmodjuk, akarmennyire is vagyunk ra... Ugyhogy emberek! Ha valaki egy nap meg szeretne szakitani a kapcsolatot velem, nyugodtan tegye meg... Nem fogok haragudni, max. fajni fog egy darabig, de tulelem... Mert elmulik... :o(

2 comments:

Age said...

Jó a mondás, hogy minden rossz véget ér egyszer... tényleg...
Most ezten én agyalok, milyen jó kis gondolat.
A 100% anyás időd annyira felkavarta az érzelmeidet, hogy ez hozhatta elő belőled ezeket a gondolatokat. És hidd el 10 év múlva a most ismert ismerősödnek a fele ha meglesz akkor tényleg sokat mondok. Nálam is így történt, igaz az internet kissé akár közelebb hozhatja az embereket, de.
Változunk, és mindenki más is változik.
A régi ismerősök helyett jönnek újak, mint pl. én is belemásztam egy kicsit az életedbe. Szóval ezen nem kell agyalni, hidd el, ha lesz majd babátok, sokkal kevesebb időd lesz sok mindenre, ezzel is fogsz kapcsolatokat veszteni, de nyerni is sok sok újat. Na szóval
fel a fejjel, és élj a mának, mindig a mának, hogy az jó legyen, hogy Rudi szeressen, és jó érezze veled magát, hogy legyen minden nap egy jó cselekedeted, szóval és a sok szép nap meghálálja hogy jól fogod érezni magad a bőrödben.
Anyudat is pusziljuk,
age és minike

Reni said...

Ne szomorkodj...aki "elveszik" az nem is volt igaz barát...nemrég mondták ezt nekem is amikor hasonlóan éreztem magam.
Azért a hely még megvan nálunk is,ha egyszer úgy hozza a sors,hogy felénk jársz!