Januar 15, 2008. Sosem felejtjuk el ezt a napot... Szomoru hirt vagyok kenytelen megirni ezuttal, egy nagyon szomoru hirt, ami mindnyajunkat nagyon megvisel... Mar sirok is, pedig igyekszem nem sirni tobbet, mert egesz ejjel sirok, a Rudival egyutt... Meghalt hajnali 5-kor a kis tarka cicank... :o( Tegnap mar egesz nap furcsan viselkedett, nem hancurozott vidaman, nem bujt az olembe, amint leultem a gep ele es nem is szaladt utanam, mikor a ruhakat mentem osszeszedni... Pedig mindig kovetett, nagyon okos kis leny volt, nem is allat, inkabb egy kis angyal! Pihe-pha bundaja olyan volt, mint a hopihe: puha, konnyu... Imadtam, mikor hozzam bujt TV nezes kozben es dorombolt... Boldog volt velunk es minket is nagyon boldogga tett meg ha csak rovid ideig is volt velunk... Igazabol nem is tudjuk, hogy kerult ide... Egyszer csak ott volt az udvarban egy pirinyo kis szines gomboc es en lettem az "anyukaja"! Kezdettol fogva kovetett, de nem csak engem: anyosekat is! Ok is nagyon szerettek... Anyosnak is az oleben ult folyton es apos is nagyon gondoskodott rola, cipelte kezben, minidg figyelt, hogy elobb o lakjon jol, aztan az ossze tobbi... Gomboc van a torkomban... Nem hiszem el, hogy mar nincs velunk... Igaz, hogy tegnap hanyt, de probaltuk itatni fecskendobol menta teaval (az jo a gyomornak...), egy csepp normaflort is kevertem bele, hogy helyrehozza a belflorajat, hatha segit, hiszen nem gondoltunk semmi rosszra, csak egy kis gyomorrontasra, mert talan valami romlottat evett... :o( Tegnap este meg megitattuk kicsit, de mar nagyon gyengenek tunt... A vallamra tettem, ahol nagyon szeretett bujni, d
orombolni, de csak ugy kapaszkodott, az utolso erejevel logott rajtam... Sirtam... Megbeszeltuk, hogy reggel elvisszuk az allatorvoshoz... Aztan letettuk pihenni a fotelba, egy meleg pokrocra, remenykedtunk, hogy reggelre jobban lesz... No de ejjel 2-kor nyoszorgesre, keserves sirdogalasra ebredtunk... Felkeltunk, megsimogattuk, nem volt hanyas sehol, akartunk adni meg egy kis folyadekot, de sajnos mar makacsul zarta a szajat, mintha erezte volna, hogy mar minden hiaba... Imadkoztunk... Hatha segitunk vele... Aztan reggel 5 ora korul ismet hallottam, hogy fel-felnyog, sirdogal... Gondoltam, szegenynek biztos nagyon faj, talan gorcsol a kis pocija... :o( Aztan egyszer csak csend lett... Felkeltem... Villanyt kapcsoltam, lattam, hogy fekszik es engem nez... Persze nem engem nezett, hanem mar a vegtelen vadaszmezoket csodalta... Meg hallottam az utolso nyoszorgeset, es nem keltem fel! Azt hittem talan jobban lesz... Felebresztettem a Rudit... Megsimogattuk... Meg meleg volt... Puha, meleg, de mar nem elt... Nem o volt az... Maskent nezett ki... Ahogy kiszallt belole a kis lelke, mar kongott az uresseg a levegoben... Erdekes elmeny... Fajdalmas nagyon... Bogtunk mindketten, mert nagyon-nagyon szerettuk! Olyan volt, mint egy kisgyerek! Kedves, bajos, aranyos! Nem volt gonosz macskaszeme! Szinte emberszeme volt!!! Szeretett minket es mi is ot! :o( Istenem... Milyen igazsagtalan az elet... Pont O ment el, akit a legjobban szerettunk!!! Miert??? Pedig olyan kicsike volt meg... Nehany nappal ezelott meg itt hancurozott az agyon, hanyatt fekudt, jatszottunk vele, igazi kis vadasz volt! Aztan mikor elfaradt odabujt hozzank es elaludt... Hianyzik maris... Pedig meg el sem temettuk... majd ma delutan, amikor a Rudi hazajon a munkabol... A fugefa ala fogjuk temetni abban a kis dobozban, amelyikben ugy szeretett jatszani! Nezzetek meg a kepeket! Nehany napja meg ebben a dobozkabad bukfencezett, rohangalt a szobaban, kergette a diokat, amiket odaadtunk neki jatszani, ma meg a jatszos dobozkaja lett a kis koporsoja, amelybe pont belefert es meg melle tettem 3 diot, hogy ha a Mennyben kedve tamad jatszani, le
gyen neki mivel... :o( Remelem jo helyen van... Most mar biztos nem faj neki semmi... Talan viragokkal teli napsutotte mezokon szaladgal boldogan, de azert remeljuk, hogy emlekszik rank...A nagy fekete-feher macska ejjel a garazsban aludt es mikor kimentunk a kis dobozert hajnalban, hogy a picit beletegyuk, a nagy is bejott es erdekes mod: megszagolta... Mintha o is eszrevette volna, hogy ez mar nem az a kiscica, csak a levetett foldi ruhaja... A kis draga mar nincs benne, megmaradt az anyag, a jelmez, o meg mar reg messze jar, a Mennyekben es talan szeretettel nez le rank es boldog, hogy a gazdai lehettunk... Nem is igazan gazdai, inkabb "szulei", baratai es azok is maradunk, orokke! Itt lesz velunk mindig, a szivunk melyen es az emlekeinkben... Itt lesz nem messze, a fugefa alatt, a kicsiny sirjaban, ahova majd mindig teszunk friss viragot meg diot! :o(
Isten Veled kis Baratunk! Orokke szeretni fogunk!
3 comments:
Nehéz ilyenkor bármit is mondani.
Megértem a fájdalmadat és bánatodat (sokakkal ellentétben!)és Veled érzek. Tudom milyen az, amikor az ember elveszti egy kedvenc állatkáját. Az elsö cicám amikor meghalt, akkor még nem volt Max, olyan iszonyú állapotba kerültem, hogy napokig még enni sem tudtam. Úgy éreztem, mintha egy közeli családtagot vesztettem volna el. Sokáig fájt a hiánya és akkor azt mondtam, hogy többet nem is akarok cicát, de aztán idövel enyhült a fájdalom és azóta van új cicám!
Fel a fejjel! Puszillak ♥♥♥
Sajnálom :((((
H.Diana
Szio, sajnalom, ami tortent. Teljesen veled erzek, az en kutyamat novemberben kellett elaltatni es el sem bucsuzhattam tole :( De vigasztal, hogy nem szenvedett tobbet es most mar neki nagyon jo... Kitartas! (Melinda)
Post a Comment