...Szomoru hirem van... Legalabbis hetkoznapi ember szemevel nezve, szomoru - annak, aki erti a mierteket, talan nem az...
A legkisebb cicank a 4 kozul, amelyeknek beteg volt a szemecskejuk (a vak cica) jo ideje nem fejlodott rendesen... Eleinte meg jatszadozott a testverkeivel, de egy ideje csak egyedul latom, ahogy fekszik a kis dobozkaban a terasz alatt es csak akkor jon ki, amikor hallja a hangunkat, mert tudja, hogy enni kap... Amugy csak fekudt es nagyon szomorunak tunt... :o( Tegnap kulonoskeppen eszrevettem (nem is ertem miert pont tegnap...), hogy ezzel a picikevel valami nagyon nincs rendben... Vegetal... Semmi mast, csak vegetal... Azert el, mert eszik (azt is nagy erofeszitesek aran, ugyanis ha nem szeparaljuk el a tobbiektol, hogy kulon egyen, akkor nem jut neki, mert ellokik es ahhoz meg tul gyenge, hogy tolakodjon a neki valo falatert... Egyik reggel kivettem a dobozkabol, hogy a yoghurt ele tegyem es szegeny kis fogpiszkalo labacskai ugy csuklottak ossze alatta, annyira nem birt megallni a laban... Aztan tegnap ebed utan mondtam a Rudinak, hogy jojjon le, nezze meg, milyen sovany, minden csontja latszik, pedig etetem es anyosek is kulon adnak neki (apos minden ebedjebol hagy neki kulon nehany jobb falat halat!) Kicsit simogattuk, olbe vettuk, aztan visszatettuk a dobozkajaba a tobbiekhez (akik nap kozben ott vannak szinten, ejjel nem tudom hol alszanak...) :o(
Aztan eljott a tegnapi ejszaka... Az ejszaka, amikor a
Joisten meghallgatta imainkat (ugy gondoljuk), bar segitseget egyaltalan nem ugy kepzelte, ahogy mi kertuk... :o( Mindketten azert imadkoztunk, hogy jobban legyen, hogy ne szenvedjen, hogy segitsen neki... S nem is kellett sokat varni a valaszra: telihold volt tegnap, ugyhogy ejjel is jol lehetett latni a szomszed udvaranak lebetonozott reszet, amikor utoljara lattam a kicsikenket! :o( Ejfel mulott, amikor kutyaugatasra (egesz kozel) ebredtunk, illetve nem is aludtunk meg, csak mar majdnem... Kinyitottam az ablakot es kiabaltam, mert orasi larma volt (hol a kutya nyuszitett, hol a macskak hangjat hallottam, ahogy nyavognak es vedekeznek, aztan egyszer csak csend lett es azt hittem elment a kutya, mire nezem: szalad at a szomszed udvaran, szajaban a kiscicaval :o( aki egyetlen egyet nyuszitett meg, aztan eltuntek mindketten a latokorombol... Ugyanakkor a ket sotet alak az olajfa mogul szinten a kutya utan eredt... Nem kiabaltam, nem tudtam mit szolhatnek... Csak sirtam, de azt kegyetlenul! Azt sem ertettem, hogy miert van szabadon ez a dog es azt sem, hogy azok ketten miert nem hivtak magukhoz, hanem hagytak, hogy elvigye azt a szegeny cicat!? Merges voltam es iszonyuan fajt a szivem!!! Egy nagy darab kutya, akivel raadasul nyaron meg egyutt is setaltunk, mert egyebkent nem harapos fajta, baratsagos, a masodik szomszede... Most viszont megutaltam, de nagyon! Legalabb egy oran at sirtam, Rudi nem sirt, csak mondta, hogy most mar semmit sem tehetunk, aztan fejere tette a banyaszlampat es lement megnezni mi a helyzet... En is vele akartam menni, de nem engedte... Azt hitte van meg meggyilkolt cica lent es nem akarta, hogy lassam... Szerencsere nem talalt semmit (a tobbieket sem, mert valoszinu elszaladtak, hiszen ok erosek es tudnak vedekezni, de az is lehet, hogy nem is ott aludtak, csak ez a szegenyke, akinek nem volt ereje veluk menni, ahova az anyjuk iranyitotta oket...) Meg a szomszedudvarba is bement, en meg a teraszrol mutattam neki, hogy hol szaladt a kutya a cicussal... Semmit nem talalt, pedig remenykedtem, hogy elejtette valahol es megtalalja es nem lesz baja, de nem... :o( Olyan zaklatott voltam ettol az egesztol, hogy csak hajnalban sikerult elaludnom... Gondolkoztam... Imadkoztam erte es kertem a Joistent, hogy vegye kegyelmebe es 
remenykedtem, hogy nem szenvedett sokat... :o( Ma reggel anyoseknak is elmeseltem mi volt, nagyon szomoruak ok is... Apos azt mondta, hogy meg fog fizetni az a dog, de tudom, hogy ugysem tesz semmit, mert annal ertelmesebb ember es tudja, hogy ennek igy kellett tortennie... Nem akartuk kiskoraban elaltatni, ahogy az allatorvos "ajanlotta", hanem azt mondtuk, amig el, addig eljen, hiszen nem donthetunk mi egy eloleny eleterol vagy halalarol... :o( Ugy voltunk vele, hogy majd a Joisten eldonti, hogy mi a jo neki es ha mar eletet adott neki, hat eljen, amig az Ur vissza nem szolitja maga melle... Hat eddig tartott... 2,5 honapos volt... Ahogy elment, szornyu volt latni es tudni... Barcsak aludtunk volna mar es sosem tudjuk hova tunt! Viszont az imaink valahogy megiscsak meghallgattattak, hiszen lepett az Ur es elvitte... Talan ahol most van mar jo neki, mar nem szenved es talan mar latja is a sok gyonyoruseget, ami a Mennyorszagban van, hiszen itt a Foldon csak a fizikai szemecskeit veszitette el... Talan erti, hogy szerettuk es szeretjuk most is... Remelem boldog, remelem nem felejt el minket es remelem mi is felfogjuk egy nap, hogy ennek igy kellett lennie, hiszen mi kertuk, hogy legyen meg az Ur akarata es O igy akarta... :o( Ezert is mondom: semmit es senkit nem itelhetunk el, mert nem mindig ertjuk az okokat, csak hihetjuk es remelhetjuk, hogy az Ur akarata teljesult...
Joisten meghallgatta imainkat (ugy gondoljuk), bar segitseget egyaltalan nem ugy kepzelte, ahogy mi kertuk... :o( Mindketten azert imadkoztunk, hogy jobban legyen, hogy ne szenvedjen, hogy segitsen neki... S nem is kellett sokat varni a valaszra: telihold volt tegnap, ugyhogy ejjel is jol lehetett latni a szomszed udvaranak lebetonozott reszet, amikor utoljara lattam a kicsikenket! :o( Ejfel mulott, amikor kutyaugatasra (egesz kozel) ebredtunk, illetve nem is aludtunk meg, csak mar majdnem... Kinyitottam az ablakot es kiabaltam, mert orasi larma volt (hol a kutya nyuszitett, hol a macskak hangjat hallottam, ahogy nyavognak es vedekeznek, aztan egyszer csak csend lett es azt hittem elment a kutya, mire nezem: szalad at a szomszed udvaran, szajaban a kiscicaval :o( aki egyetlen egyet nyuszitett meg, aztan eltuntek mindketten a latokorombol... Ugyanakkor a ket sotet alak az olajfa mogul szinten a kutya utan eredt... Nem kiabaltam, nem tudtam mit szolhatnek... Csak sirtam, de azt kegyetlenul! Azt sem ertettem, hogy miert van szabadon ez a dog es azt sem, hogy azok ketten miert nem hivtak magukhoz, hanem hagytak, hogy elvigye azt a szegeny cicat!? Merges voltam es iszonyuan fajt a szivem!!! Egy nagy darab kutya, akivel raadasul nyaron meg egyutt is setaltunk, mert egyebkent nem harapos fajta, baratsagos, a masodik szomszede... Most viszont megutaltam, de nagyon! Legalabb egy oran at sirtam, Rudi nem sirt, csak mondta, hogy most mar semmit sem tehetunk, aztan fejere tette a banyaszlampat es lement megnezni mi a helyzet... En is vele akartam menni, de nem engedte... Azt hitte van meg meggyilkolt cica lent es nem akarta, hogy lassam... Szerencsere nem talalt semmit (a tobbieket sem, mert valoszinu elszaladtak, hiszen ok erosek es tudnak vedekezni, de az is lehet, hogy nem is ott aludtak, csak ez a szegenyke, akinek nem volt ereje veluk menni, ahova az anyjuk iranyitotta oket...) Meg a szomszedudvarba is bement, en meg a teraszrol mutattam neki, hogy hol szaladt a kutya a cicussal... Semmit nem talalt, pedig remenykedtem, hogy elejtette valahol es megtalalja es nem lesz baja, de nem... :o( Olyan zaklatott voltam ettol az egesztol, hogy csak hajnalban sikerult elaludnom... Gondolkoztam... Imadkoztam erte es kertem a Joistent, hogy vegye kegyelmebe es 
remenykedtem, hogy nem szenvedett sokat... :o( Ma reggel anyoseknak is elmeseltem mi volt, nagyon szomoruak ok is... Apos azt mondta, hogy meg fog fizetni az a dog, de tudom, hogy ugysem tesz semmit, mert annal ertelmesebb ember es tudja, hogy ennek igy kellett tortennie... Nem akartuk kiskoraban elaltatni, ahogy az allatorvos "ajanlotta", hanem azt mondtuk, amig el, addig eljen, hiszen nem donthetunk mi egy eloleny eleterol vagy halalarol... :o( Ugy voltunk vele, hogy majd a Joisten eldonti, hogy mi a jo neki es ha mar eletet adott neki, hat eljen, amig az Ur vissza nem szolitja maga melle... Hat eddig tartott... 2,5 honapos volt... Ahogy elment, szornyu volt latni es tudni... Barcsak aludtunk volna mar es sosem tudjuk hova tunt! Viszont az imaink valahogy megiscsak meghallgattattak, hiszen lepett az Ur es elvitte... Talan ahol most van mar jo neki, mar nem szenved es talan mar latja is a sok gyonyoruseget, ami a Mennyorszagban van, hiszen itt a Foldon csak a fizikai szemecskeit veszitette el... Talan erti, hogy szerettuk es szeretjuk most is... Remelem boldog, remelem nem felejt el minket es remelem mi is felfogjuk egy nap, hogy ennek igy kellett lennie, hiszen mi kertuk, hogy legyen meg az Ur akarata es O igy akarta... :o( Ezert is mondom: semmit es senkit nem itelhetunk el, mert nem mindig ertjuk az okokat, csak hihetjuk es remelhetjuk, hogy az Ur akarata teljesult... 
1 comment:
:((
Post a Comment